Kánikulában - közel a betlihez...

   ...pedig nem egyedül mentem, hanem ismerőssel, kocsival, hosszú kihagyás után. De hát ember tervez, Isten végez, szokta mondani, aki épp nem ateista...

   Pirkadat végére már ott voltunk megszokott helyünkön. Csakhogy ez a megszokott hely nagyon népszerű... mind a robbanásszerűen terjedő UL-esek körében, mind az engedéllyel nem rendelkező kedves úriemberekében, neadjisten azok csoportosulásaiéban. Ezen a napon hiába mentünk végig a biztos helyeken, csupán egyetlen rávágás akadt, s az a villám szerencsémre az én botomba vágott bele. Nem nagy, de annál kisebb. Amikor nagy ritkán ilyen betliszagú a peca kezdete, bárminek örülni tudok...

    Hamar a helyváltás mellett döntöttünk, hisz éreztük, hogy a szakasz nagyon le van már húzva. Vannak elég durva csapatok is, akik kosárral mennek néha végig itt... felkerestünk hát egy kietlenebb szakaszt.

   Az új helyen első dobásra ráragadt egy átlagos kis domi a Kenart Hunteremre. Az azt követő dobások egyikére pedig egy kis sügér. Hohó, milyen aranybánya lesz ez! Gondoltam...

   Hát, ezt követően valóban domidömping jött. Csakhogy előjött az a rossz szokásuk, hogy mintha csak játszadoznának, semmilyen műcsalival, semmilyen vontatással nem lehet őket megakasztani. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy későre járt már, s bár még csillogott a harmat a parton, rettenetes kánikulában sétálgattunk.

Én még csak-csak megvoltam, hisz legalább volt halam, de társamnak még nem jött össze a dolog. Nemsokára azonban megtört a jég, gyönyörű, harminc centi körüli jószág ugrott a körforgójára. A meredek part miatt üggyel-bajjal ugyan, de szákba került végül. :) S utána jött neki még egy kisebb is.
   Azért szép lassan engem is kezdett elemészetni az ideg, semmi nem jött össze, pedig volt az érdeklődők közt darabosabb példány is. Megcsípték, vagy inkább csak megbökték a csalit, és rendre visszavonulót fújtak. Pedig a teljes arzenálom végigpróbáltam, minden csalivezetési módszerrel, amit csak ismerek...
   Újabb helyváltás következett. Kevés időnk volt már, rohamtempóban próbáltuk végig a jónak vélt helyeket, s elsőnek egy elképesztően pici kis siheder könyörült meg rajtam.

   Egy tereptárgy ráfolyási részéhez érkeztünk. Társam kifogott egy 30-40 dekás példányt, majd nem sokkal később egy egész lassan, húzott villantóra, egy bokor mellől vágott oda végre nekem is egy jobb domi. Nagyon megszaladt elsőre, még féket is vitt, de aztán lassacskán azért megadta magát. Csodaszép, bő 30 centis buksifejű volt.

   Nagyon örültem neki. Borzalmasan nehezen indult a nap, de végül csak összejött egy szebb. Enélkül is jól éreztem volna magam, de azért ezen a patakon még csak kétszer maradtam életemben legalább 40-50 deka körüli hal nélkül. :) Nem akartam tovább bővíteni ezt a számot. És remélem, legközelebb sem fog megtörténni. Hamarosan újra megyek! :)

Megesett: 2015.08.29                       Írta: Schmidt Bence

Szúnyoginvázió idején

   Ismét volt egy bő órám elfoglaltságaim után, s mint általában, ilyenkor is kedvenc dunai UL pályámra látogattam.

  
   6 óra múlt, mire leértem a partra. Talán sokan hallottak róla, ez az a hely, egy jellegzetes rész a falunkban, ahol a löszfal süllyed. S ahol megsüllyed, ott valahol a Duna medrében kiemelkedik, így jött létre az a zátony, melyen legtöbbet kószálok. Most újra megindult, emelkedett is bent kicsit megint, ami azt jelentette, hogy néhány helyen egy sima csizmával is 20-30 métert be tudtam gázolni a vízbe. Egy ilyen helyen kezdtem, 0-ás körforgóval. Sikerült becserkésznem egy nagyobb kő mögül egy nem túl nagy balint és egy kedves kis jászt.

   Sok helyütt olvasom, hogy a dunai jászoknál az átlagméret 70-80 deka. Hát errefelé nem. Évente 1-2 ilyet lehet kifogni, a sihederek rengetegen vannak, csak messze bent úsztatva, feederezve fognak nagy ritkán pár szebb példányt... És néha nagyobb víznél kijönnek a szélére is, de nincsenek sokan, nem túl gyakran fordul ez elő. Ilyen szempontból irigykedem a felsőbb szakaszokra, akár a fővárosira is, arra sokkal szebb belőlük az állomány... no de ez van, velük kell beérni. :)
   Kicsit tovább haladtam, a zátony ráfolyási részéhez értem. Akkortájt kezdett rajzani a szúnyog, de még nem volt durva a helyzet. Mindenfelé apróbb balinok, jaszkók szedegették az ügyetlenebb vérszívókat. Sajnos ezen a pályán csak sodrással együtt lehetett húzni a műcsalikat, ez és a sekély víz együtt elég szűk lehetőségeket hagyott. Apró, saját készítésű wobikkal és kenart hunterrel próbálkozgattam, néha visszacsatoltam azért a vasat is. Sikerült elcsippentenem egy-két kis jaszkót és balint ismét, legkisebb bogaramat szedték a legjobban, bizonyára éppen a rajzás miatt. Egy ízben nagy rávágást is kaptam, még a fék is megnyikkant. Természetesen nem lett meg... de azért elvoltam a suhancokkal is. :) Volt köztük, amit már megtámadott valami...
Mindeközben elég gyakran "vágtak rá" a vándorkagylók csoportjai is, főleg, ha visszacsatoltam a körforit.

   Ekkor már egyre nagyobb mértéket kezdett ölteni a szúnyogfelhő. A vérszívók hada visszavonulásra késztetett, ám még hazafelé megálltam az első helyemen, gondoltam, ha begyaloglok jó messze, akkor kicsit kevesebben lesznek majd...
Hát nem.
   A terülj-terülj asztalkámra azonban sorra érkeztek a kis mohó ragadozók, és lehetett belőlük csipegetni jócskán. A villantó lehetősége fel sem merült, nem tudtam kettőt tekerni az orsó karján anélkül, hogy ne kellett volna csapkodnom magam körül... azért küzdöttem becsülettel, kitartottam, míg tudtam, fogtam is még egy kis balint körforgóval és két tenyeres jaszkót, egyiket saját bogárral, másikat sárga kenart hunterrel.

   Ekkor már erősen sötétedett. Lehetett volna még fogni párat, tán még a nagyobbak is megérkeztek volna a sötéttel a táplálékbőség miatt, de egyszerűen nem bírtam tovább. A halak a szúnyogokra lestek, én a halakra vadásztam, a szúnyogok pedig rám.
Bezárult az ördögi kör.


Megesett: 2015.08.28                    Írta: Schmidt Bence

Magas víznél a Dunán...

...azaz a rekordközeli alacsony vízálláshoz képest hetven centivel magasabbnál. Olyan régen volt már ennyire kint a víz, hogy így már gazban is lehetett dobálni, mert benőtte az amúgy szinte mindig víz alatt lévő kövezést. Felkerekedtem újra, s barangoltam két órát a számomra oly kedves sekély szakaszomon...

   A partra érve meglepődve láttam, hogy a sekély placcon megakadt(?) egy kifejezetten nagy fa. Azért kérdéses a dolog, mert madzaggal egy hatalmas palack van hozzákötve, melyet mindenképp emberi kéz hozott létre.
   Elsőnek szeretek 0-ás, esetleg 00-ás körforgóval dobálni, mert arra minden ráveti magát, s így azonnal kiiktatom a betli lehetőségét. Sneci vagy apró balin, esetleg kis jász szokott lenni ez a "biztosítékhal", ezúttal a fenti felsorolás második tagja támadott. Az említett két vas közül a nagyobbikkal csaptam be. Hatalmas szájánál, és gigantikus méreteinél már csak a... műcsali volt nagyobb. :)

   Rögtön ezután érkezett meglepetésre egy kb. 30-35 centis kis csuka, ebben a sekély, húzós vízben még sosem találkoztam vele. Kiemeléskor azonban kipattant belőle a horog, s gyorsan kereket oldott.

   Megpillantottam egy jászt, amint épp átbukott a fa alatt. Gyorsan fölé lopakodtam - ez a mutatvány a zörgős kagylóágyon nem egyszerű -, majd jó hosszút dobtam egy 1-es meppsel, szinte merőlegesen a folyásra, enyhén lefelé. Lassan tekertem, hagyva, hogy megtegye félköríves pályáját, s az egyik kis belepöccintésnél irdatlan erővel vágott oda a jaszkó, nagy csobogást csapott - majd meglépett. Próbálkoztam még ugyanott vassal, apró wobikkal, de nem volt több rávágásom.
   Az újdonsült akadó felé álltam, s a ráfolyó részt elkezdtem szórni egy 5 centis törtcsőrűvel, immáron céltudatosabban nagyobbra vadászva. Nagyjából a harmadik dobásnál megismétlődött az előző jelenet, de ismét nem akadt jól. Kezdtem bosszankodni, sajnos errefelé a parti zónában nemigen állnak ki ezek a szebb példányok, inkább messze bent a csónakosok fogják csak őket, így nem túl gyakori, hogy így esznek. Némi dobálózás után visszamentem a fa alá, hátha újra beállt oda valami vöröses uszonyú szépség. Néhány dobás után gondoltam egyet, s próbaképp egy 1 grammos, 6-os kis jigorogra felfűztem egy 2,5 centis fehér twistert, abban bízva, hogy így a kis súllyal a sekély víz ellenére szinte merőlegesen eldobhatok, és még mindig nem akadok el.
   Így is tettem. Beálltam a vízbe csizmaszárig, így megnőtt a dobástávolságom, ami a kis súly miatt sokat jelenthet. Vízre érkezés után lassan pöcögtetve sodortattam lefelé a kis gumit félkörívben. Másodikat dobtam, mire a zsinór vízbe érő szakaszán látszott, hogy az döccen egyet, s nem megy tovább. Be is emeltem azonnal, mire ismét heves csapkolódás volt a válasz, mely szinte azonnal a víztetőn zajlott. Vöröses uszonyai, s jellegzetes védekezése nem hagytak kétséget afelől, kivel is van dolgom. Csak el ne menjen megint - fohászkodtam, s imáim meghallgattatásra találtak. Óvatosan terelgettem, igyekezdtem ugrálása és fejrázásai közepette is tartani vele a kontaktust, majd végül sikerült tarkón ragadni. Csodaszép volt, kiló körül lehetett a súlya. Gyorsan készítettem egy fotót otthon sebtiben összebarkácsolt kis "fotóállványom" segítségével, majd útjára engedtem.
Egyik kedvenc halam, s talán a legszebbnek őt tartom.

 

   Lassan mennem kellett. Pár percet még próbálkoztam, igyekeztem becsapni még egyet közülük, ám több érdeklődő nem akadt. Vízben állva lassan haladtam visszafelé. Ezzel az érzéssel soha nem tudok betelni, tényleg. Ha jobb idő van, akkor papucsban teszem ezt, tegnap viszont, a történet napján azonban igencsak hűvös volt, s akár zápor is előfordulhatott volna, így maradt a csizma. Azért így sem rossz.

   Pláne úgy nem, hogy nem sokkal később, egy elég jellegtelen, gyors vízen egy nagyon apró kis házi bogárral sikerült elejtenem másik nagy kedvencemet, egy kedves kis domolykót. Nem túl gyakori vendég a Dunán, ezen a pályán azonban néha be-be esik.

 Lassan már szürkült. Hazafelé még meg-megálltam néha, s ahogy az lenni szokott, az este közeledtével megindultak a nagyok. :)

   Csodás, színes kis UL peca volt megint. Négy halfaj érkezett, s sikerült egy szebbecskét is ideiglenesen ujjaim rabruhájába öltöztetni. Soha rosszabbat. :)



Megesett: 2015.08.24.                    Írta: Schmidt Bence

Gebedés - avagy gébpergetés a Dunán

   Vannak napok, mikor a hal annyira nem eszik, hogy még egy csodás hajnali Duna sem igen ad halat. Ilyen volt a legutóbbi feederes pecám is. Erősen alternatív módszerhez kellett hát nyúlnom...

   Hajnali 4:15-kor értem a partra, s a jobb helyek már foglaltak voltak. Szentségeltem egyet magamban, bár végül is mit vártam, munkaszüneti nap volt. Legközelebb háromkor kelek. Azért a dunai napfelkelte így is szép volt, annak ellenére, hogy magát a pirkadatot aljas módon elrejtette szemeim elől pár felhő.

   Egy húzósabb szakaszra szorultam ki, amely amellett, hogy nagyon vitte a szereléket, s így nem lehetett normális távban megtartani azt 150 grammal sem, még akadt is.
Azért próbálkoztam becsülettel, mindennel. A két jó helyen akadt a két szomszédnak egy-egy siheder márnája, azon kívül senkinek semmi... nekem is egész délelőtt csupán két dévér, egy karika, s egy laposkeszeg akadt... a szebbik dévér lehetett tán szűken kilós. A zsákmányt színesítette egy extrém kis méretű küllő - nem merem meghatározni egyértelműen, hogy fenékjáró-e, ugyanis nagyon halvány volt -, amely minden bizonnyal nagyon közel állt negatív rekordomhoz - ha nem döntötte meg azt...

   De mindeközben reeeengeteg üres, várakozással teli lyuk volt, amit én nemigen szívlelek. Ezért sem tudok nagytestű halakra horgászni, nekem muszáj, hogy mindig történjen valami...

   Aztán meg is elégeltem mindezt. Majd máskor jobban fog enni. Felfűztem egy 2 grammos 8-as jighorogra egy 2 centis kis relax gumit, és elkezdtem emelgetni a kövek közt...
   Buff - jelentkezett az első, kivételesen örömmel látott bevándorló. Olyan vehemenciával érkezett, hogy lehúzta a gumit a horogról, épp hogy tartotta még valami. Visszaengedtem, finoman remegtettem, alig egy méterre a parttól, mire újra nekiment, s ezúttal már rá is ragadt... Ez az amúgy mérhetetlen bosszúságot okozó hal nagyon kellemes kis UL élményt tud ám szerezni! A módszer ugyanolyan, mint a sügerezésnél megszokott emelgetés, csak még vehemensebbek a nekifutásaik, szinte ki akarják tépni a botot az ember kezéből, és meglepően jól védekezdnek... csak épp a feederes megszokás miatt hihetjük azt, hogy gyengécske kis hal, szinte észrevétlen kapással. Milyen ötletes, és őshonos halainkat is óvó ötlet lenne egy UL gébpergető verseny. :)

   Mivel a géb - tapasztalataim szerint - sunyi módon hátulról támad, és fogazata azért van, így elég sok a félig, vagy nagy ritkán teljes egészében lehúzott gumi. Érdemesebb hát tán galléros jigeket használni, vagy keményebb anyagú csalit, mert azért olyan értéke nincs, hogy nagy nehezen megszerzett apró twistereinket eltüntesse...
   Egy ilyen esetem volt, valamint 2-3 alkalommal félig húzták le. Ezt követően lecsíptem két bordányit a plasztik testéből, így a horog a farok csatlakozása körül jött ki. Emiatt sokkal gyakoribb volt az akadás, ritkább a lehúzás, a gébnek pedig annyira mindegy, hogy kicsit gyengébben mozog így a műcsali... És csak jöttek, és jöttek, megszámlálhatatlanul...

   Miután az egyik elvitte tízórai gyanánt a kis aranyszín flitterest, feltűztem a helyére egy rikítóbb, narancssárga színűt. Még jobban ették. Annyira jól, hogy néhány  darab megfogása után egyszer csak komolyabb rávágást komolyabb ellenállás követett, felsejlett egy nem túl nagy, tarka csukatest, majd távozott egyetlen ilyen kisméretű jighorgommal.

   Sajnos otthon maradtak saját készítésű "hyperlight", gombostűből hajllított, s ezáltal szakáll nélküli ul jigeim, így ezek után nem tudtam többet fogni, pedig próbálkoztam kicsit nagyobb, hatos méretűvel is. Nem erőltettem azonban túl sokáig, mert így állandóan a gumit fogták, és nem akartam abból is feleslegesen elveszteni még többet.

Mindent egybevetve egészen jó élmény volt, mondhatni, mentőöv. Azt hiszem, gyakrabban nyúlok ehhez, ha épp nem eszik a hal a feederen, vagy éppen ha már elmúlt a hajnali varázs, és befejezésül pergetni vágyom kicsit...

 * * *

   A nap krónikájához hozzátartozik, hogy életemben gyakorlatilag először kimentem éjjel célzottan harcsára pergetni egy sekély placcra egy órára. Bő fél órányi dobálás után hangosan le is verte egy a sodrásban megtartott felszíni wobblert, de kb. 10 másodperc után kereket oldott. Nem akadt jól, van ilyen. Sajnáltam, mert pont az a kategória volt érzésre, amely nem volt túl kicsi, de nem is volt megfoghatatlan, a buffanása utáni felcsapásából, és erejéből 3-6 kilósra becsültem, bár mivel semmi tapasztalatom nincs, ez csalóka lehet.

Majd tán legközelebb... :)



Megesett: 2015.08.23.                  Írta: Schmidt Bence

Ha szerencsésen választ az ember...

A hosszabb esőzések után sejthető volt, hogy szeretett patakom igencsak megduzzadt, de annyira vágytam már oda, hogy ennek ellenére elutaztam oda 2-3 órára. Amikor barátnőm ezt megtudta, úgy döntött, ő is eljön velem, főképp, ha ez számomra ennyire fontos...

   Először is, ebéd előtt érkeztünk oda. A nap tűzött, a szél fújt... Patakom pedig sárosan hömpölygött tova medrében, sebes iramban, mintha menekülne valami elől. Rögtön láttam, hogy ebből nem sok minden lesz ma, ebben a napszakban pláne.

   Az Ő kedve azonban szerencsére nem csappant, pedig féltem, hogy unatkozni fog. Városi lányként számára újdonságként hatottak a nagy sokaságban jelen lévő azúrszín szitakötők, tán már csak velük is ellett volna végig, meg a táj szépségével.

   Ennek örültem, mert éreztem, hogy az első igazi horgászélményét nem most szerzi meg. Végülis amúgy sem ez lett volna az első, egy Dunai homokon próbálgatta szárnyát, s a dobásokat, ahol végül sikerült 00-ás körforgóval elejtenie egy snecit. Büszke is voltam rá, azért az nem mindennapi pergetett zsákmány. :)

   Főleg fenekeztünk, mert statikus módszer lévén úgy tudtunk beszélgetni. Egy keveset pergettünk is, de nem sok remény volt a sikerre, nem is jött össze. Egy rávágásig jutott el, de domihoz hűen nem akadt meg jól. Én azért gilisztával megmentettem a becsületünket, és fogtam egy harminc deka körüli kárászt, valamint egy fél kiló körüli körüli domolykót az egyetlen vízbe nyúló bokor alatti árnyékból - hogy legalább kopaszok ne maradjunk.

   Ennyi volt, nem sok. Ilyen kevés - horgász - élményem még nem akadt, amióta oda járok, de azért csodás élmény volt egybe kötni egyik és másik szerelmet.

   Azért persze még legalább egyszer elviszem, mikor a vízállás, és az idő is jó lesz. :) És már jelentkezett hajnali Dunai pecára is, nagyon várom már...


Megesett: 2015.08.21.              Írta: Schmidt Bence

Délutáni kószálás

Akadt pár szabad órám, leugrottam hát újra közeli kedvenc helyemre.

   A pezsdülés még nem ért ide délre, az extrém kicsi vízben nem az igazi ez a pálya, így meg kellett küzdeni minden halért. Első beállásomnál 0-ás körforgóval kezdtem, finom kis támadósorozat után egy snecit tudtam nyakon csípni.

 

   Ezután is folyamatos ütögetéseket kaptam, így lejjebb mentem, 00-ás vasat kapcsoltam a karabinerbe. Itt is próbálkozások voltak először, majd megdöntöttem a negatív rekordomat pergetésben egy olyan hallal, melyet 100%-osan még beazonosítani sem tudtam. Balinnak túl ívelt volt a háta... de talán az volt, csak nem teljesen tisztán. Nagyjából 6-7 centis lehetett. Nőlj nagyra, 7-8-szor ekkorára, akkor már méretes leszel. :)

   Eztán hirtelen felindulásból beálltam a vízbe csizmaszárig. Nagyon sekély ez a pálya - első írásom helyszíne - így kifejezetten sokat lehet gázolni úgy, hogy ne ázzon el az ember.

Vízben állni jó. Van benne valami különös, amit nehéz megfogalmazni, talán az a szó áll legközelebb hozzá, hogy szabadság. Valamelyest eggyé válok azzal az elemmel, melyet horgászként annyira szeretek... ahogy körülöleli a lábam, s tovaszáguld...

   Dobtam párat innen, egy kölyökbalint sikerült csupán zsákmányul ejtenem. De nem bánkódtam, ilyen kis rövid délután UL pergetésnél már annak is örülök, ha fogok pár uszonyost... 

   Úgy döntöttem, feljebb megyek. Felsétáltam a zörgő kagylóhéjmaradványokon amilyen halkan csak tudtam, s a sekély placc felső spiccénél álltam be a vízbe. 0-ás körforgóval próbálkoztam, azárt általában az szokott lenni itt a favorit dobtam és dobtam és dobtam... egy kis törés volt itt, minden részét sűrűn megszórtam, de semmi... feltettem egy kenart huntert, azzal is megtettem ugyanezt, semmi... pedig legalább egy 10-15 centis kis jaszkót mindig adott ez a hely...

   Kínomban felcsatoltam a legkisebb handmade wobblerem, egy 1,1 centis bogarat. Veret mint atom. Elsőt dobtam csak, s kezdtem magam felé terelgetni, érezve hihetetlen, "hossza" miatti sűrű rezgését, mikor durr - belevágott a jaszkó. Éreztem rögtön, hogy nem olyna pici, de nem is túl nagy. Hamar feljött, s fent csapdosott, hozzám közel érve is futot még pár gyors kört, mire tarkón ragadtam. Jó érzés, mikor a bolti dolgok csődöt mondanak, és a saját kezem munkája győz!

   Természetesen visszaengedtem. Eztán nem sok babér termett, haza is kellett indulnom. Nagyjából tipikus UL peca volt szeretett folyómon. :)

Megesett: 2015.08.19                 Írta: Schmidt Bence

2 óra az álomvíz partján...

Sziasztok!

Úgy terveztem, hogy elkezdem visszamenőlegesen megírni pár kalandom, ám e blog szerencsét hozott, s megalkotása másnapján csodálatos kis horgászatban volt részem kedvenc patakomon. 

 

   Munka, fáradság miatt nemigen jutottam el kedvenc patakomra, mely nincs hozzám olyan közel, így nem lehet csak úgy leruccanni rá, főleg, hogy nincs jogsim, az utazás oda pedig csak átszállással valósulhat meg, és soook sétával, ami miatt fáradtan nem volt kedvem és erőm felkerekedni. Most azonban útra keltem, annak ellenére, hogy sok tiszta horgászidőm nem volt.

   Hosszas gyaloglás után érkeztem meg kedvenc helyemre, négy óra tájékán. A vízállás - mint mindenütt - döbbenetesen alacsony volt. Alig volt olyan szakasz, ahol nem láttam le az aljára. Süllőben és kisebb harcsában reménykedtem, bár a napszak miatt kevés volt rá az esély, s a vízszint láttán még kevésbé bíztam benne. Azért megpróbáltam.

   Tettem fel gumit 2,5 centitől 10 centiig, próbálkoztam kisebb-nagyobb házi wobblerrel, ssr5-el, míg végül... Itt vissza kell ugranom kicsit az időben.

   Otthonomtól busszal indulok el, s kicsit túl korán készültem el. Volt még 15 percem, és megláttam egy kávéskanalat, még régen vettem. Na, gondoltam, ezt 10 perc alatt simán átsegítem a támolygóvá válás rögös útján, hogy nemesebb célokat szolgáljon, mint egy dobozban porosodva. Lehetett vagy 3 centi hosszú. Átfúrtam két ponton, felraktam rá egy viszonylag nagy horgot. Sosem voltam nagy rajongója a támolygóknak, mint ahogy fő célhalának sem, de gondoltam, ennyivel is színesebb lesz a palettám...

   Szóval mindennel próbálkoztam, semmi. De nem is igen hittem benne, hogy domin és sügéren kívül bármi is itt maradt volna. Végig le lehetett szinte látni, csak a meder közepén nem, ott is szerintem 10 centi lehetett maximum a "vakfolt". Kínomban az otthon sebtiben barkácsolt kis kanalat tettem a kapcsomba.

   Átdobtam a túloldalra, és lassan léptettem befelé... egyszer csak nem jött. Aztán az akadó első tompa mozdulatára beemeltem, mire felemelkedett víz közé egy a víz szintjéhez képest meghökkentő méretű gyönyörű tarka csukatest. Heves küzdelem vette kezdetét, igyekezett a bokor alá bújni, nagyon feszíteni nem mertem, mert nem tudtam, hogy akadt neki a pici kanál. Szerencsére a bokor sűrűjét elkerülte, és a kanál is a szája sarkába akadt, így pár kirohanás után meg tudtam szákolni. Addigi legnagyobb pataki halamat tarthattam a kezemben, hihetetlen élmény volt, ekkora vízből, ilyen kánikulában, egy "last minute" csalival! Gyorsan megszabadítottam a szúrós falattól, megmértem. Mérlegem lapja törött már, nem látni pontosan, hol a nyelve, valahol 1,6-1,8 kg körül állt meg. Némileg odébb vittem, és ott eresztettem szabadjára, mert az itteni helyemet már megetettem, s békéshalra is rá szerettem volna próbálni, amihez nem túl ideális egy a közelben leselkedő darabosabb csuka.

   Feleslegesen sétáltam. Sajnos nem csak egy volt ott. Következő dobásnál komoly rávágás, előzőhöz hasonló nagy - vagy még nagyobb, legalábbis annak tűnő - tarka test, fékvisítás, és megkönnyebbülő szerelék volt a forgatókönyv. Megdicsőülése után apró kanalam gyorsan meg is boldogult. Hiába, egy 3 centis kanalat könnyen beszippant egy nagyobb csuka, az elsővel még szerencsém is volt, csak sajnáltam a csukát is, meg a kanalam is.

   Aztán bármit tettem fel, semmi. Úszóztam kicsit, melynek során fogtam két domolykót, és megtépett egy ponty. Ahhoz közöm sem volt, nem kis darab volt, a kapást lereagálni sem tudtam, épp nem a kezemben volt a bot, s mire odakaptam, már csattant a 25-ös monofil. Ezután néma csend, csak hatalmas mennyiségű kis lepke érkezett a konzervkukorica édes illatát követve.

   Mivel elég kevés időm volt már indulásig, a maradék órácskám kedvenc domolykóim hajkurászásával töltöttem.  Rögtön az elején nehézségekbe ütköztem, ugyanis a kedvenc helyemen úsztatott egy idős bácsi. Ezzel még semmi gond nem lett volna, hisz a patak mindenkié – akinek van engedélye, és nem viszi el tízesével a méret és darabszám korlátozással védett halfajokat. Mert hogy ő ezt művelte. Ült egy nagy vödrön, fogta a domikat, és dobálta be maga alá. Elkezdtem magyarázni neki, hogy méretkorlátozás, meg egyebek, de látszott, hogy nem igen érinti meg a dolog. Például abból, hogy nyugodt lélekkel csinálta tovább.
Sajnáltam, hogy nem volt pénz a telefonomon. Tavasszal őrzésre jogosult ismerőssel jártam a patakot, aki visszadobatott méreten aluli pontyot is. Jó érzés volt. annak ellenére, hogy vannak itt olyan „kosaras” bandák, akik akár mázsaszám tudják vinni a halat…

   Nem sokat búslakodtam azonban, hisz ez a csodás kis patak még ennek ellenére is valahogy mindig meg tud újulni. Minden beállásnál fogtam domolykót, emlékezetem szerint 15 darabot. Nagyjából húsz dekától 60 dekáig jöttek. Legjobban az 1-es körforgó ízlett nekik, de jöttek saját darázsra, hernyóra is. Hihetetlen érzés volt két hónap után brutális erejű rávágásuk, mellyel a gerinces bot miatt szinte a kezemet akarták kitépni a helyéről… csodás kis jószágok. Természetesen mind visszakerült a vízbe. Íme néhány fotó:

   Egy gödörnél megálltam még, feltettem egyetlen régi, saját készítésű támolygóm, sikerült fogni egy kicsivel méreten aluli csukát – melyet valami már megtámadott…
Különlegessége volt, hogy bedobtam a kanalat, s az lehullott a fenékre, mert épp szúnyogot csaptam le a szemem mellől. Aztán a csuka felvette onnan.  Ez a támolygóval fenekezés módszere. :)

   Csodás nap volt, rádöbbentem, mennyire nem voltam normális, hogy kihagytam két hónapot. Pár nap múlva újra megyek. :)

Megesett: 2015.08.14                                  Írta: Schmidt Bence